a szabó család
szabó bácsinak olyan volt a hangja
mint aki minden reggel bereked
szabó bácsi mintha verset szavalna
ő alakította a tényleg öreget
a műsorújságban bekarikázva
hánykor kezdődik a folytatás
nem számított tél vagy nyár van
disznóvágás avagy aratás
akkor se születés se temetés
ott kuporogtunk a rádió előtt
a gyereket csendre intették
még a kutya a macska is bejött
már nem emlékszem semmire
belőle és ki is felejtik a korból
erre nem mondták szeretni kell
csak egyszerűen nagyon jó volt
Emlékezet
Hatvanötben,
mikor leérettségiztem,
azt képzeltem,
mire hatvanöt leszek,
innen Pestre repülővel
járnak az emberek,
lesz vonat is,
de a gyors az úgy
háromszáz kilométer
per óra felett.
Csak az az asszony
jár munkába, aki akar,
boldog és egészséges
lesz minden fiatal,
az útszéleket
nem lepi el a gaz,
nem szólnak le föntről,
kutya ne ugass,
mindenkinek jut,
de senkinek se több,
én sem kívánom,
amikor felnövök,
együtt élek
apámmal, anyámmal,
azután gyermekeimmel,
unokámmal
és esténként,
mikor felnézek a
meghódított Holdra,
nem emlékszem
arra sok pofonra,
amit minden jóért
előlegbe kaptam.
Most szégyenkezve
dugdosom egy
jobb világ eljövetele
végett magamban.
Észrevétlen
Kérem, elfogadom, maga
még nagyon eleven
és én már nem létezek.
Ha megengedi, előfordulok
ott, hol az élet valóságos szívás.
Különböző devalválódott
költők és forradalmárok
között átesem a védvonalon,
szitává lőtt testet öltve.
Higgye el, már régóta
nem hiszek magamban,
győzelmeim veszteségek.
Lehet, hogy engem keresett,
meg is talált. Igazából azért
csalódott, mert fellángoló
szenvedélyek vesznek körül.
Mindketten tudjuk, ilyen nincs,
holnapra kialszom, mint kutya
a harapást, a kapuban senki,
nyugodtan bejöhet, mondhat,
amit akar, nem kell bizonyítani.
Ahogy látom, megint nem
leszek ott, ahol maga nincs.
Ez még nem
Ma hajnalban kimentem
a jövőbe sétálni. Csend volt,
csak néhány autó reppent
valahová, mint a cserebogár.
Az egyik sarkon egy cigány
asszony a könnycseppeket
számlálta a bal tenyerében,
de folyton elhibázta, ugyanis
amire végére ért, szaporodott.
Az az öreg úr, akit mostanában
sokat hallok errefelé, fenn
kakukkolt a fán, de nem tudta,
ki lesz a következő.
Egy kislány meztelen alsótesttel
kiszaladt a házból elvégezni a dolgát
a huszonöt fok hidegben.
Tudom, ez azért sikerült,
mert nyár van. A nénike már kapált
a kertben és a fiatalságáról mesélt
a paradicsomoknak, pirosodjanak.
Megszólítottam, nem válaszolt.
A többiek sem, mintha nem
is közülük való lettem volna.
Visszafordultam, ez még nem az a nap.
farkasszem
a ház sarkán befordult a nap
és farkasszemet nézett velem
az árnyékunk az ablak alatt
combközépig mint az életem
kihajoltál a melleiddel
majdnem egészen az ölembe
aztán hagytad emlékeivel
ezt a szegény kis öregembert
ez is olyan katonadolog
mint egy ifjúkori baleset
lassan élvezzem szótagolok
far-kas-sze-met néz a nap ve-led
Függőség
Nagy dilemma,
melyik irányba induljunk
és meddig érdemes sietni.
Ugyanis kevés az időnk.
Ha nem választasz,
egy helyben öregedsz meg,
ha választottál, menet közben.
Te, aki mindig futottál
és befutottál,
nő létedre olyan vagy,
mint egy fiú, néha olyanabb.
Hallom, meg akarod
csináltatni magad.
Valaki szilikonpárnákon alszik,
szerencsére én már nem
kereskedek ilyen emberiességgel,
az is soknak tűnik,
ami lett belőlem. Így is marad.
Gyönyör
Olyan az éjszaka, az ablak alatt
fény nyílik egy másik világra.
Halk cuppanások hangzanak,
száját csücsöríti egy utcai lámpa.
Reggelig nézném, ahogy a levelek
hempergőznek a lassú szélben
és a kémények a karcsú cserepek
közt vidáman füstöt cserélnek.
Ha elfordulok, ölel szelíden
az ágy, ez még nem a koporsó.
Csak úgy kisétálnék a negyediken,
legyen ez a lépés az utolsó.
Hangocska
Mennyi mindent kéne
még elmondani.
De előtte megtanulni
verset írni igazából,
mikor már nem nyomaszt,
hogy talán mégse jó
és a hangom hiánya miatt
nem találom saját nyelvemet.
Száz év talán elég lenne
és utána újabb száz,
hogy nem tudok semmit,
csak álldogálok itt csendben,
hangtalan-céltalan,
kinek végleg elveszett
a megszokott mosolya is.
Ítélethirdetés
Tévedtünk, hogy ne véletlenül
öljük meg egymást.
Barátból kettő is sok,
ennyi emberrel senki
nem tud mit kezdeni.
Záporoznak a szavak,
hogy rájuk. Rájuk szorulunk.
Felszegeznek bennünket
a védelem falára a magyarok nyilai
és mint a gyermektáborokban,
nem látszik a vér álarcunk alatt.
A felszentelt tereken fű serken
a kockakövek közül.
Én már nem tudok beszélni,
de ne félj, van tervük,
hogy jobban elhallgathassanak.
Hogy hazám se legyen!
Nem ezért készülök meghalni.
Jó szurkolást!
Nem leszünk mi jobbak és szebbek,
legfeljebb csak szóval hazudjuk,
hős fiaink mindent megtettek
és a szégyent mély lyukba dugtuk,
függöny kerül az ablakokra,
ujjunkat szánk elé emelve
kuksolunk, mint Petőfi szobra
manapság a szegény emberre.
Emeljük hát fel a kezünket,
ha a szívünk már nem bírja el
dicsőséges nagy nemzetünket!
Énekelj, őrjöng és sírj, ha kell!
Kikapcsolódás
Egyre bonyolultabb.
És olyan laposforma.
Inkább homorú.
Csak a tévéből tudom,
ha hazudik, akkor én is.
Minden nap halál,
katasztrófák, merényletek.
Néha puccs. Nem jár mellé
vigasztaló gyáravatás.
Egyedül a híradót érdemes,
a többi mellékduma. Idegesít.
Inkább korán irány az ágyba.
Nem korán, de irány.
Aludni vagy szeretkezni.
Inkább. Nem inka, de inkább.
Kivéve az időjárás jelentés.
Mert az a csaj nem olyan.
Szép, domború feneke van.
Kozmetika
Bomlásnak indult szövetek.
Ollóval dolgoznak,
érdekes, nem érzel semmit,
csak ha véletlenül
az elevenbe vágnak.
A puffadások miatt
egyre erősebbnek látszol,
varratmintázataid,
mint levélerek.
Nehezen mozdul a nyak.
Mit akar, hogy körbe
forduljon a feje?
Mély-alvás
Sosem feküdtem még olyan lazán,
mint karon fogva a halál oldalán
bolyongtam a délutánban.
Akartam is, ne jöjj, ne gyere
utána abba a büdös terembe be.
Egyetlen nőt se kívántam.
Éreztem, valami a húsomban
akkorát robban, mint egy bomba
messze Afganisztánban.
Aztán örök alvásra készen
pár óra múlva magamhoz tértem.
Kerestelek, de már hiába.
Amikor most feléd fordulok,
nem látszik, lelkem belezokog
ebbe a rohadék világba.
mert
mert nekem fáj
azért még másnak ne fájjon
mert hiányzik
nem árulom a hiányom
mert nem alszom
attól te álmodj szépeket
mert ettől még
pont ugyanúgy ébredek
mert nem láttam
a szemeid láthatták
mert nem fázom
vehess fejedre sapkát
mert nem elég
azért te talán unhatod
mert nem dobtam
e versemmel full hatot
mert meghalok
a világ forogjon tovább
mert holt költő
az élőnél is ostobább
Mielőtt
Mielőtt egy egészségeset nyögsz,
vedd le a gatyád,
próbálj csukott szájjal működni,
s mielőtt kimondod az első szót,
nézz hátra,
mit hagytál magad után.
Mielőtt azt hiszed, jól sikerült,
várd meg a hatást,
lehet, hogy újra kell kezdened.
Mielőtt megszólalnál.
Míg’ hazaérsz
Tudod, nem lehet a napfelkeltét
csak úgy elképzelni,
a másik szemében meglátni,
hogy ébred a reggel,
ezek csak fantáziálások,
nyelved alatt egy csöpp nyál,
oda ne ragadjon.
A gondolszrám
meg az elnefelejts is csak olyan,
mintha simogatnád a ködöt
az őszi szürkületben:
pontosan tudni kell,
hogy hazaérsz és megölelsz
magam helyett is.
Érezzem, hogy talán élek.
Mindig jövőre
A gyümölcs zölden
a fa alatt,
elolvadt a jég
és megszűnt a vihar.
Kisunokám
megszorítja kezem:
most mi lesz, papa.
Majd jövőre,
jövőre a fán marad.
És felhők nélkül
villámlik felettünk az ég.
Romkocsma
A padló porzik. Kiszáradt a sár.
Kiles belőle a ritka törek.
Nem szárad tovább ma már,
a padlásból az eső eleredt.
Ajtó helyett szakadozott függöny.
A gazda a kannásból újratölt.
Ereje sincs, hogy a küszöbre üljön,
ami nem más, mint egy bús farönk.
Talán felújítanak?
Bútorok még nincsenek.
Az ablakban megáll a nap,
árnyékban guggol egy kisgyerek.
Valahol gép zaja morajlik.
Attól félnek, holnap ideér.
Egy szempár súgja: ne hagyj itt.
Könnytől ázik a penészes kenyér.
Siratóének
Meghaltam, csak nem mondom el.
Legőszintébb hívem néma szám.
Akár a fény, ahogy lassan fogy el
egy szürkére festett őszi délután.
Szemeimből sok sötét virág nyílik,
nem takarhatják őket szavak.
Gyönyörködnek benned, mint mindig,
végtelenségedben megmosdjanak.
Ölelem a tájat, hogy beleférjél.
Hogy színezd át a hideg éjszakát
és öleld meg helyettem az éjfélt.
Hogy adjál életet, s adjál még halált.
Tekervény
A párom azt mondja, hiányzik
mosolygós arcom. Van viszont másik.
Öreg, szomorú. Egy senkiházi.
Nőket elbűvölő agglegény
és elhanyagolt férj keveréke.
Ugyanott táncol a lábam,
mint fiatalon, de néha bénán
vízszintes vagyok hetekig,
lüktet költői vénám
és eldugult artériám,
mérnök végzettségemre
rározsdásodik ócska nyugdíjam,
tésztára röppen a csirkeszárny
jó lecsósan, hogy lecsússzon
utálatom, melyet félreértenek
sokan a szembejövők közül,
józanságom koszorúk
másképp gondolkodók sírján,
ágyam a fejrésznél megemelve,
véletlenül vissza ne csússzon
gyomromból depresszióm
a párnán felejtett olvasnivalóra.
Nyakamon kígyó, sziszegve
fojtogat, a mérge táplálja
a kertet, hol egy mérhetetlenül
aggodalmaskodó virágszál
rám tekeredik. Állítólag szeret.
Télemlék
Mondhatnám, én is
láttam a tél ruháját,
mögötte a függönyt,
melyen keresztül anyám
rajtam is átlátott
és közben lábbal hajtós
varrógépével beszegte
a faluvégi jeges várárkot.
Foltok a konyha falán,
a cseppeket beitta a föld,
azután meg kő fedi,
olyan gazdagok lettünk,
a macska körme kopog
és esténként felmosunk.
Közben valaki felzokog.
Mondhatnám, a kamrára
vágott apám ablakot,
az lett a legényszobám
a padlásfeljáróval együtt.
Ott aludtam, néha az egerek
átszaladtak rajtam.
Néha álmodtam is helyettük.
A merev hó beszakadt
valahol, mintha ágyúlövések
és a torkolattűzben
elégne a gyerekkor békéje,
mit nem lehet megőrizni.
Mondhatnám, de inkább
mondom: látom, anyám
a vérfagyot salakkal fölhinti.
Teremtmények
Halj meg! – ordított
rám részegen. Felém
se nézett, az északi
kerítést bámulta, hol
nem volt ajtó.
Hol senki se jött.
Csendet teremtett. Nem esett
nehezemre, elindultam
a világ szélére
lelépni, mondtam,
nem lehet, de csak mentem.
utolsó perc
tanácstalanul bámulok
egy rózsaágat
akkor talán rendben minden
élek és szeretnek
megigazítom a ruhám
és mennék is
elköszönök mindenkitől
a két ajtó közötti huzatban
átsuhannak rajtam az emlékek
visszafordulnék
még egy lélegzetért
Vagy-vagy
Végigmosta magát a meleg miatt.
Megrázkódott, mondott is volna valamit.
Hosszú karjain csurgott a hideg víz.
Egyre idegesebb ettől az élettől
és mintha vissza tartaná lélegzetét,
furcsa, hörgő hangokat hallat.
Ilyenkor a szomszéd mindig figyel.
Hátrafordulva megnézte magát a tükörben,
nemrég műtötték,
vagy nemrég halt meg.
Megint öregebbek a szemei.
a tetejére
